2009. június 14., vasárnap

Nemzeti Parkok hete!

Egy héten át számos vidéki és budapesti helyszínen nyílt szakvezetéses túrák, mérsékelt árú belépők, kedvezmények, extra programok várják azokat, akik egy jó kirándulásra vágynak.

Június 19–28. között geológiai túrával, barlanglátogatással, madárodú készítéssel, kenutúrával, esti szentjánosbogár-sétával, krumplinappal, bábkészítéssel, természetrajzi kiállítással, napközis táborral, gyógynövényes foglalkozással, éjszakai lepke megfigyeléssel, csillaglessel és szekértúrával várja a látogatókat a tíz hazai nemzeti park a Magyar Nemzeti Parkok Hetén.

A 2007-ben indított programsorozat idén harmadik alkalommal mutatja be Magyarország gazdag természeti és kultúrtörténeti örökségét. Tavaly több mint 1,2 millióan keresték fel a hazai nemzeti parkokat.


"Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban"



Ízelítő a programkínálatból:

  • Aggteleki Nemzeti Park: élménytúra a Fürkész tanösvényen, lovaskocsizás hucul lovakkal, Szent Iván napi játszóház

  • Balaton-felvidéki Nemzeti Park: levendulatúra a Tihanyi levendulafesztivál keretében, kerékpártúra Hegyestűről a szentbékkállai kőtengerhez, Kamon-kő tanösvény bejárása borkóstolóval, esti denevér megfigyelés

  • Bükki Nemzeti Park: nyílt nap és vezetett túrák az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület "Borókás-árok" geológiai tanösvényen; kerékpáros túra a Bükkben, túra a kaptárkövek nyomában

  • Duna-Dráva Nemzeti Park: szakvezetéses túrák a Kelet-Mecsekben, a Villányi-hegységben, Gemencen a Bárányfoki-tanösvényen, a Közép-Dráván

  • Duna-Ipoly Nemzeti Park: természetismereti vetélkedők, túrák a farmosi Kékbegy és Sóvirág tanösvényen, overallos barlangtúrák a Mátyás-hegyi barlangban

  • Fertő-Hanság Nemzeti Park: túrák Fertőújlak-„Mekszikó”-pusztaközpont környékén

  • Hortobágyi Nemzeti Park: gyalogtúra szakvezetéssel a Hortobágyi-halastavak környékén

  • Kiskunsági Nemzeti Park: túra a fülöpházi buckavidéken és a Lakitelek-tőserdei Kontyvirág tanösvényen; Szent Iván éji Vígasság Bugacpusztán

  • Körös-Maros Nemzeti Park: „Madárhangok a Körös partján” túra, „Ismerkedjünk meg a túzokkal” túra


  • További információ a Nemzeti Parkok honlapján >>

    Kiállítás az Egyetemi Könyvtárban

    A csillagok törvényei címmel az ELTE Egyetemi Könyvtár XVI. századi csillagászati nyomtatványaiból nyílt kiállítás, amely megtekinthető 2009. június 9 – szeptember 30. között.

    Csillagászat a XVI. században

    A XVI. század zivataros történelmi időszak volt, tele háborúval, járványokkal és éhínséggel, a tudomány azonban fejlődött. A csillagászat gyökerei ezekben a régi könyvekben, dokumentumokban találhatóak - hangsúlyozta Érdi Bálint, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) TTK Csillagászati tanszékének vezetője a kiállítás megnyitóján.

    Korszakalkotó könyvek

    A tárlat középpontjában a "korszakalkotó" könyv állnak, mint például Kopernikusz asztrológus, csillagász és matematikus 1543-ban megjelent, De Revolutionibus Orbium Coelestium (Az égi pályák körforgásáról) című műve, amely "megváltoztatta a világot".

    2009 a Csillagászat nemzetközi éve, mivel 400 éve annak, hogy Galileo Galilei először használt távcsövet csillagászati megfigyeléseihez, s felfedezéseivel a csillagászat hatalmas fejlődésnek indult.

    Ugyancsak 1609-ben jelent meg Johannes Kepler azon munkája, amelyben közölte első két törvényét a bolygók mozgásáról.

    A tárlat
    Három nagyobb egységre tagolódik: az első részben a korábbi évszázadok asztronómiával foglalkozó gondolkodóinak olyan írásai olvashatók, amelyek a XVI. században is megjelentek. Ezeket követik a XVI. századi művek, csaknem negyven dokumentum. A kiállítás zárásaként, egyfajta kitekintésként, a következő században született eredményeket, köztük Galileo Galilei és Giovanni Battista Riccioli egy-egy alapvető munkáját is láthatják az érdeklődők.

    A látogató megismerkedhet például a középkori arab és keresztény csillagászatnak a XVI. században is fontosnak tartott műveivel, az 1468-1469-ben Hunyadi Mátyás udvarában élő és alkotó Johannes Regiomontanus munkáival, Petrus Apianus vagy Caspar Peucer, Kopernikusz vagy Tycho Brahe nyomtatásban megjelent munkáival is.

    További információk itt>>



    v v v avagy a városi villany verda

    A REVA
    egy indiai elektromos városi autó. Az amerikai-indiai tulajdonú, REVA Electric Car Company Ltd. gyártja Indiában, Bangalore-ban, amely jelenleg a világ vezető elektromos autó gyára.

    Új kezdet
    maga a "reva" szó szanszkrittül új kezdetet jelent.

    a villanyverda




    Érvek az elektromos kocsi mellett:
    • egy teljes "tankolás" 389 Ft (ami kb. 1,5 liter benzin ára)
    • kevesebb mint 5 Ft/km
    • maximum 80 km-es hatótávolság és maximum 80 km/h sebesség
    • Li-ion akkumulátor upgrade lehetőség
    • 60 millió km tapasztalat
    • bruttó fogyasztói ár: 3.490.000 Ft (12.000 EUR)
    • különleges ajánlat az első tíz megrendelőnek


    Forrás:
    http://www.fn.hu/auto/20090602/mar_itthon_is_vasarolhatunk_elektromos/

    http://totalcar.hu/tesztek/revai/

    2009. június 12., péntek

    Használt szoftvereket tessék!

    Magyarországon hozzávetőleg 600-700 ezer olyan feleslegessé vált szoftver van, amely más cégeknél és intézményeknél még jogtisztán hasznosítható, ezt az üzleti lehetőséget szeretné kihasználni a májusban alakult Preo Hungary Kft.

    Legálisan értékesítik a használt szoftvereket
    A cég ügyvezetője, Arató Árpád elmondta: a jogtiszta és még tovább forgalmazható szoftvereket egy stratégiai megállapodás keretében elsősorban a használt számítógépeket, hardvereket feldolgozó és értékesítő ergoTrade Hungary Kft.-től szerzik be, de megfelelő áron bárkitől vesznek használt jogtiszta programokat. Ezután a szoftver árának 30-50 százalékáért eladják azoknak a cégeknek, amelyeknek olcsóbb, de még jól használható programokra van szükségük.

    Szoftver-remarketing
    A használt autók vagy hardverek esetében megszokott modell alapján ezen túl a használaton kívüli szoftver is értékesíthető. Ezt azonban sokan nem tudták, vagy eddig nem merték megtenni. Júniustól a hazai cégeknek is lehetőségük nyílik arra, hogy bevételt hozó módon szabaduljanak meg feleslegessé váló szoftvereiktől. Azok a vállalkozások pedig, amelyek legálisan, de költségtakarékosan kívánják beszerezni programjaikat, a tevékenységét Magyarországra is kiterjesztő német Preo cégcsoport segítségével már ezt is megtehetik.
    Például technológia- vagy verzióváltás, átszervezés, létszámleépítés miatt feleslegessé vált szoftverét, illetve beszerezhet kedvező áron friss vagy korábbi verziójú licenceket.

    A szoftver remarketingben érdekeltté váló cégek az alábbi csoportokba sorolhatók
    1. technológia vagy verzióváltás előtt állók
    2. a korábbi beszerzéseiknél a szükségesnél több licencet vásárolók
    3. a gazdasági válság miatt létszámleépítéssel küzdők, ahol a munkahelyek megszűnésével többszáz licenc vált feleslegessé; de a csődbe ment cégek szoftvervagyona is értékesíthető
    4. új alkalmazásokat bevezetők
    5. informatikai rendszerüket virtualizálók vagy ún. hosztolt szolgáltatást igénybe venni kívánók
    6. hardvert leselejtezők vagy lecserélők.
    A remarketinggel mindkét oldal jól jár. A szoftver eladója visszakapja a használaton kívüli licencekben lekötött tőkéjét, vagyis ezek eladásával likviditáshoz jut. A szoftver vevőjének a 30-50 százalékos árelőny lehet kecsegtető, mivel egy korábbi verzió akár már féláron beszerezhető.


    Már 10 éve működő kereskedelem
    A használtszoftver-kereskedelem Európában már 10 éve létezik, jelenleg az egyik legdinamikusabban növekvő szoftveripari ágazat, a Preo német anyavállalata tavaly több mint 100 ezer szoftverlicencet forgalmazott. Az idén a magyar cég legalább 20 ezer darab szoftver beszerzését, illetve értékesítését tervezi, 2009-re 70-80 millió forint árbevétellel számolnak.


    Forrás: http://www.fn.hu/tech/20090610/legalisan_ertekesitik_hasznalt_szoftvereket/

    2009. június 10., szerda

    A robotkígyó

    Kamerával és mikrofonnal felszerelt „robotkígyót" fejlesztett ki az izraeli hadsereg. A felderítési céllal kifejlesztett szerkezet akár „kamikaze kígyóként" is működhet a jövőben.

    A harci kém
    A terepszínű anyaggal bevont két méter hosszú, távirányítású szerkezet - amelyet egy katona egy laptopról vezérel - képes bekúszni sziklaüregekbe, résekbe, alagutakba, különféle épületekbe. A „robotkígyó" képes képeket és hangot rögzíteni, amelyet azután továbbít a központnak.



    A katonai fejlesztők tanulmányozták a természetben élő kígyók mozgását, és megpróbálták lemásolni azt. A fejlesztés egyelőre kísérleti szakaszban van, de az izraeli hadsereg célja, hogy később élesben, harcoló alakulatokkal együtt is bevesse a szerkezetet.

    A robotot akár arra is lehetne használni, hogy pokolgépet juttassanak egy ellenséges alakulathoz vagy egy épülethez, és működésbe hozzák azt. Ez esetben a szerkezet „kamikaze kígyó" lenne...



    Az egészségért
    A kémkígyó rendkívül jól felhasználható az egészségügyben
    már lehet olyan esetekről is olvasni, amikor emberi szívet műtöttek meg a segítségével.



    2009. június 8., hétfő

    Buszmentrend mobilra

    Egy ingyenesen letölthető program segítségével mostantól mobiltelefonon is meg lehet nézni, mikor jön a következő busz Bécsben. Ha kell, útvonalat is tervez és szabadidős programot is ajánl.

    Az összes bécsi, alsó-ausztriai és burgenlandi tömegközlekedési eszköz menetrendjét tudja a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien, valamint a Verkehrsverbund Ostregion (Keleti Régió Közlekedési Szövetség) ingyenes mobil információs szolgáltatása, a Qando.
    Mikor, hova, hogyan? - a Quando szlogenje (forrás: qando.at)
    A Qando minden olyan telefonon működik, amely támogatja a Java- programnyelvet. Használható iPhone-on, Blackberryken és minden olyan eszközön, amelynek Windows Mobile az operációs rendszere.

    Az ingyenesen letölthető program és egy mobiltelefon segítségével bárhol megnézhetjük, hogy mikor jön a következő busz vagy villamos egy adott megállóba. Sőt még azt is megtudhatja, hogy az alacsony padlós-e vagy sem. Ez főleg a babakocsival úton lévők vagy a mozgásukban korlátozottak számára lehet fontos információ.

    Mikor, hova, hogyan? - a Qando szlogenje (forrás: qando.at)


    Ha szükséges, a Qando útvonalat tervez vagy menetidőt számol. Nemcsak az összes vonal és megállóhely listáját tudja, de lehet keresni benne cím szerint is. A gyakran lekérdezett útvonalakat, menetrendeket el lehet menteni a kedvencek közé, és ha közlekedési fennakadások vannak a vonalon, a Qando külön értesítést küld róla. Ráadásul a program segítségével busz- és villamosjegyet is vehetünk.



    Nemsokára már azt is kifejlesztik, hogy mobilunk gps-ként működik és tudja fogni a különböző járművek haladási koordinátáit... szóval akár út közben is felszállhatnánk a buszokra...


    Forrás: http://www.fn.hu/utazas/20090610/buszmenetrend_mobilrol/

    Zöldebb mobilok!

    Két új, környezetbarátabb mobilkészüléket mutatott be a piac egyik legnagyobb gyártója. A Sony Ericson bejelentette, hogy a a következő két évben nagyobb szerephez jutnak náluk a környezetbarát megoldások.
    A "zöld" készülékek
    kisebb csomagolásban és nem papíralapú, hanem elektronikus használati utasítással kerülnek forgalomba. A Sony Ericson C901 GreenHeart és Natie modelljeinél a kisebb csomagolás és az elektronikus útmutató mellett az energiatakarékosságra is nagy hangsúlyt fektettek, emellett pedig nagyobb arányban használtak fel újrahasznosított anyagokat a gyártás során.

    A "zöldebb" termékek aránya gyorsan nő a mobilkészülék-gyártásban, egy friss felmérés szerint az amerikai vásárlók fele figyelmet fordít a környezetvédelmi szempontokra a telefonvásárláskor.

    A piac vezető gyártója, a Nokia 2006-ban kezdte el megújítani csomagolásait, és beszámolója szerint egy év alatt 100 millió eurós megtakarítást ért el. Hasonlóan a finn cég egyik készülékéhez a Sony Ericson két új modellje is 50 százalékban újrahasznosított műanyagból készül.


    Konkrétan - a C901 közelebbről

    A Sony Ericsson GreenHearet kameramobilja 2,2 hüvelykes, 240x320 képpontos, karcálló TFT kijelzőt, xenon és LED villanóval ellátott, mosolyfotózásra, arcfelismerésre és kontrasztkiemelésre is képes 5 megapixeles autofókuszos kamerát, MegaBass funkcióval is felszerelt zenelejátszót, sztereó RDS FM rádiót, sztereó Bluetooth modult, YouTube támogatást, és az eredeti modellhez hasonlóan M2 kártyafoglalatot kapott. A 105x45x13 milliméteres és 107 grammos készülék várhatóan még ebben a hónapban kapható lesz.

    Képgaléria itt>>


    Környezetvédelmi mellékhatások
    * 50 százalékban újrahasznosított műanyagból készül,
    * menüjében elérhető elektronikus kézikönyvvel érkezik
    * EP300 GreenHeart töltő segítségével a teljes életciklus körülbelül 15 százalékkal kevesebb széndioxid-kibocsátással terheli a környezetet.
    * Az előre telepített WalkMate alkalmazás pedig segít kiszámolni, hogy mennyivel kevesebb széndioxid-kibocsátással terheli a környezetet az, aki autózás helyett a gyaloglást választja kisebb távolságok leküzdésére



    Forrás: http://www.fn.hu/top200/20090605/itt_vannak_meg_zoldebb/

    2009. június 6., szombat

    80. Ünnepi Könyvhét!



    2009. június 4 - 8. között idén 80. alkalommal rendezik meg az Ünnepi Könyvhetet illetve 8. alkalommal a Gyerekkönyvnapokat.

    Nemcsak Budapest több pontján várnak bennünket érdekes programokkal, hanem az országban különböző helyszínein: Balatonfüreden, Cegléden, Debrecenben, Gödöllőn, Győrben, Hatvanban, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Miskolcon, Sopronban, Szegeden, Székesfehérváron és Pécsett...

    Részletes információkat a hivatalos honlapon olvashatunk! itt>>


    A kezdetekben:
    Az ötletadó Supka Géza (1883-1956) magyar régész, művészettörténész, író, újságíró volt. 1929. május 12-én az ő kezdeményezésére tartották meg az első Ünnepi Könyvhetet.
    „Az évnek egyik napján […] az ország minden városában és falujában könyvnap rendeztessék, amely [..] az írót és a közönséget közvetlen kontaktusba hozza egymással, hogy ezen a napon egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az utcára, éspedig ingujjban, közvetlen, bohém formában.” De nem csak a könyvekre gondolt, színházi, zenei előadásokat, kiállításokat is be akart vonni a rendezvénybe: „… gerincét a festői könyvvásár teszi ki, amely a városnak lehetőleg valamely csendesebb terén, amennyire lehetséges, históriai épületek vagy természeti szépségek keretében folyik le […] egyszerűbb, de művészien dekorált polccal, állvánnyal, tolóskocsival, ponyvasátorral, bódéval vagy pavilonnal. Kívánatos lenne, ha a nagyobb cégek megfelelően díszes nagy reklámkocsikat – élőképekkel és könyveladással – járatnának ezen a napon. […] A könyvnap reggelén katonazene vagy régi festői jelmezbe öltözött kürtös heroldok hívják fel a figyelmet a nap jelentőségére.”

    Manapság
    A rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója, Zentai Péter László kiemelte: a könyvhét célja az, hogy
    „a minőségi magyar irodalom minél szélesebb körben váljon ismertté. Jó lenne, ha a magyarokban tudatosulna végre az, amit egész Európa tud, hogy a magyar irodalom világszínvonalú, hogy Európa egyik legjobb irodalma."

    Digitális MTV!


    Egyezségre jutott a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentje az Antenna Hungária-csoporttal arról, milyen feltételekkel kapcsolódik a közmédium a tavaly decemberben indult digitális földfelszíni (DVB-T) műsorszóró platformhoz.

    Az MTV vezetésének egyik név nélkül nyilatkozó tagjának információi szerint heteken belül a köztévét felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége elé kerülhet a téma. A testületnek azért kell engedélyeznie a megállapodás aláírását, mert annak értéke meghaladja a médiatörvényben előírt háromszázmillió forintos határt.

    Az RTL Klub május 8-án, a TV2 pedig múlt csütörtökön jelentette be, hogy csatlakozott a DVB-T hálózathoz, amelyen azt megelőzően a Duna Televízió két csatornája volt szabadon elérhető, az ATV és a Hír TV adása pedig kódoltan fogható. A harmadik legnézettebb hazai kereskedelmi televízió, a Viasat3 menedzsmentje egyelőre fontolgatja a lépést.


    Forrás: http://www.fn.hu/media/20090605/megegyeztek_digitalis_mtv_rol/

    2009. június 4., csütörtök

    Randevú a Földdel!


    Június 5-én, este 7 órától a környezetvédelmi világnapon szabadtéri program keretében nézhetjük meg a Millenáris Parkban Luc Besson és Yann Arthus-Bertrand közös produkcióját, az Otthonunk (HOME) című filmet.

    A bemutató különlegessége, hogy több mint 50 országban egyszerre lesz látható a film a mozikban, világszerte ekkor jelenik meg DVD-n és ezen a napon sugározzák a televíziók is, sőt még online is elérhető lesz a YouTube oldalán. A rendezvényen a vetítés mellett különféle érdekes programokkal várják a szervezők a látogatókat.

    A Randevú a Földdel rendezvény programjai június 5-én:

    * 19.30–19.45 klímaversek (Kukorelly Endre, Varró Dániel, Tóth Krisztina költeményei) neves színművészek tolmácsolásában

    * 19.45–20.15 Ferenczi György-koncert

    * Flashmob: útjára indul a Fenntarthatósági Nap fesztivál óriás Föld-labdája

    * 20.25–20.30 Kapcsoljuk Luc Bessont Párizsból!

    * 20.30–22.30 Besson és Bertrand közös, Otthonunk (HOME) című filmjének magyarországi bemutatója

    * 22.30-tól Flashmob: a randevúk fontos kelléke a virág. Erre a találkozóra is virágot, egy cserepes növényt várnak minden látogatótól, amit a film után mindenki egyszerre nyújt át annak a személynek, akinek szeretné, akitől azt várja, hogy ezáltal is emlékezzen erre az estére és gondozza annak emlékét.

    Június 5-én, 19 órától tehát együtt csodálhatjuk Arthus-Bertrand légi felvételeit, és így együtt randevúzhatunk a Földdel. A bolygó több millió lakójával közösen megélt élmény pedig újabb lehetőség arra, hogy figyelmünket a planéta jövője felé irányítsuk.

    2009. június 2., kedd

    Tizennégy nyelven követhetők nyomon a soron következő európai parlamenti választások, és a hozzá kapcsolódó elemzések a twitteren. Az oldalt a Burson-Marsteller és a Hochegger Communications pr és kommunikációs ügynökség közösen indította.

    A www.tweetelect09.eu a www.predict09.eu társoldala, amely a London School of Economics és a Trinity College kutatóinak előrejelzései alapján mutatja be a 2009-es Európai Parlamenti választások valószínűsíthető végeredményét.

    Mivel a politika is egyre inkább eltolódik a közösségi média irányába, az oldal célja, hogy minden, a Twitteren beírt rövid státuszüzenet (twitt, csirip) az európai választásokkal kapcsolatban, a TweetElect09 oldalon is megjelenjen. A kapcsolat valós idejű, így szinte azonnal megjelennek a felhasználók twittjei.

    “Ez az első alkalom, hogy a Twitter mikroblog szolgáltatást használják az Európai parlamenti választásokkor, így még túl korai megjósolni, milyen hatásai lesznek, akár ennek, akár az egyéb közösségi médiában megjelenő választói aktivitásoknak a kampány egészét tekintve. Ami bizonyos, hogy a közösségi média a politika részévé fog válni, mint ahogy ezt már az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, Barack Obama is megmutatta 2008-as kampányában - nyilatkozta Jeremy Galbraith, a Burson-Marsteller európai, közép-keleti és afrikai régiójának ügyvezető igazgatója.

    A TweetElect09–en statisztikák is elérhetőek lesznek, mint például az összes fogadott csiripelés, a legtöbbet említett politikus vagy a legaktívabb ország. A weboldal lehetővé teszi, hogy a felhasználók adott országra leszűrjék a twitteket, így ezzel is megkönnyítve azok követését. Amennyiben a felhasználók szeretnék, hogy a státusz üzeneteik erősítsék saját országuk statisztikáját, vagy csak meg szeretnék jeleníteni véleményüket az oldalon, csupán a #eu09 hashtaget kell hozzáfűzniük csiripelésükhöz.

    A Burson-Marsteller partnere a France 24, non- stop hírcsatorna, amely folyamatos video tartalmakat fog szolgáltatni a TweetElect09-en keresztül a státuszüzenetek mellett. A legtöbb tagországban, mint ahogy Magyarországon is, június 7.-én tartják a szavazásokat.


    Forrás: http://www.fn.hu/media/20090526/twitteren_is_kovetheto_ep/

    Kanadai a következő űrturista

    Az űrturizmus
    az a tevékenység, melynek során pénzért élmények szerzésére vágyó embereket szállítanak a világűrbe. Az ilyen személy a köznyelvben az űrturista.


    Az űrturizmus résztvevői:

    1. Denis Tito(2001) amerikai üzletember, a Jet Propulsion Laboratory korábbi kutatója
    2. Mark Shuttleworth (2002) dél-afrikai üzletember, aki internetes szolgáltatások révén lett többszörös dollármilliomos
    3. Gregory Olsen (2005), amerikai üzletember, nagy érzékenységű kamerákat gyártó cég tulajdonosa
    4. Anousheh Ansari (2006), iráni származású amerikai üzletasszony, a Prodea Systems, Inc. cég tulajdonosa
    5. Charles Simonyi (2007), magyar származású amerikai szoftverfejlesztő és üzletember. A Szojuz TMA-10 űrhajó vitte fel az ISS-re. Ő a második magyar, aki az űrben járt.
    6. Richard Garriott (2008), amerikai üzletember, aki videójátékokból szerezte vagyonát
    7. Charles Simonyi (2009. március 26-április 8.) az első űrturista, aki másodszor is járt az ISS-en. Második útja alkalmából a Szojuz TMA-14 űrhajó vitte fel.


    A következő űrturista

    A Space Adventures amerikai cég közlése szerint az illető vállalkozó, és hamarosan megkezdi a felkészülést, hogy a Szojuz TMA-16 fedélzeténa 21. űrexpedicióval elindulhasson Bajkonurból.

    A turista nem más mint Guy Laliberté, a Cirque du Soleil világhírű kanadai cirkuszvállalkozás alapítója és főrészvényese. Szívesen pókerezik versenyszerűen is, és híres arról, hogy a birodalma irányításában is hatalmas kockázatokat vállal.

    Laliberté 2007-ben One Drop (Egy Csepp) elnevezéssel jótékonysági alapítványt hozott létre 100 millió dollárból: célja a szegénység elleni küzdelem az ivóvíz rászorulókhoz való eljuttatásával.


    Anyagias világ
    Valamennyien mintegy 20 millió dollárt fizettek kedvtelésükért. Richard Garriott, a hatodik magán űrutas tavaly szeptemberben járt a Nemzetközi űrállomáson, neki már 30 millió dollárt kellett fizetnie gyermekkori álmai teljesüléséért. Simonyi idén márciusban tett második útja azonban már 35 millió dollárjába került.


    Forrás: http://www.fn.hu/utazas/20090602/kanadai_lesz_kovetkezo_urturista/