A legnagyobb közösségépítő portálokat, a Facebookot, a Bebót és a MySpace-t is megfigyelné tervei szerint a jövőben a brit kormány. A lépést azzal indokolják, ily módon leküzdhető lenne az online terrorizmus és a bűncselekmények.
A tervezet
Ennek keretében a közösségi portáloknak adatokat kellene szolgáltatniuk felhasználóik webes szokásairól. Az így nyert információkat a kormány egy központi adatbázisban tárolná, tudta meg a Brandrepublic. A tervezet azt követően látott napvilágot, hogy a brit lakosság minden egyes telefonhívását, email-, valamint internetforgalmát is monitorozná a kormány.

Néhány javaslat már az Európai Unió elé került a témakörben. A direktíva keretében az internetszolgáltatóknak figyelniük kellene felhasználóik levelezési és internetezési szokásait, az adatokat pedig egy évig kellene megőrizniük. A javaslatot szintén a terrortámadások elhárításával magyarázzák, ám egyesek szerint nagy hiányossága, hogy nem terjed ki a közösségi site-okra.
EllenszenvA brit javaslat több civilszervezet nemtetszését váltotta ki, indoklásuk szerint a kormány a jogkövető lakosság magánéletében turkálna. A közösségi site-okon a brit lakosság mintegy fele, körülbelül 25 millió ember adatai érhetők el. A Facebookon 17 millió brit felhasználó van, míg a Bebo oldalán számuk szintén meghaladja a 10 milliót.
Forrás: http://www.fn.hu/media/20090326/facebookon_kemkedne_brit/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése