2010. június 8-án avatták fel a Ricoh környezetbarát fényreklámját New York szívében. A 14 méter magas és 38 méter széles hirdetési felület teljes mértékben napenergiával működik, mely eddig teljesen egyedi a téren.
Az energiaellátást 62 napelem panel és 24 film-vékony PV napelem modul biztosítja, a hirdetést pedig 16 LED reflektor világítja meg. A cég azt is elhatározta, hogy a felület megvilágításához semmiféleképpen nem használ hagyományos, hálózati elektromosságot, így engedi, hogy kevés napfény esetén a hirdetés sötétbe boruljon.
ismertető videó: magát a technológiát, hogy hogyan is működik... aláfestőzenével...
1972-ben Stockholmban tartottak „Ember és bioszféra” (MAB - Man and Biosphere) címet viselő környezetvédelmi világkonferenciát, melyet június 5-én nyitott meg az ENSZ. A konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította.
Céljai:
energiatakarékosság, a helyi erőforrások minél szélesebb körű felhasználása
a megújuló természeti források hasznosítása
a szemét- és hulladékképződés csökkentése
a környezetszennyezés megelőzése.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának honlapján (UNEP - United Nations Envirement Programme) olvashatunk hasznos tippeket hogyan lehet illetve tehetjük környezetünket még hatékonyabban energiatakarékosabbá, környezettudatosabbá. Egy külön oldalt szentelnek magának a (WED - World Environment Day) napnak!
Évről évre Minden évben kiválasztanak egy országot, ahol a központi eseményeket rendezik. 2006-ban Algéria volt a házigazda, mottója: "Sivatagok, elsivatagosodás" 2007-ben Norvégia mottója: Olvadó jég – egy forró téma? 2008-ban Új-Zélandon "Kick The Habit - Towards A Low Carbon Economy" 2009-ben Mexikóban "A Bolygódnak szüksége van Rád" 2010-ben Ruanda ad otthon a rendezvényeknek, melynek mottója az "Egy jövő, egy bolygó, és a fajok gazdag változatossága", mivel az idei évet a biodiverzitás nemzetközi évének nyilvánították.
A világszerte ennek az eseménynek kapcsán megtartott környezetvédelmi akciók igen sokszínűek. Bár Magyarország még nem volt házigazdája ennek a nemes eseménynek, de rendezvényekben nincs hiány. Érdekes magyar „munkamegosztás” alakult ki: míg az április 22-én rendezett Föld napján elsősorban a civilek szervezik a programokat, addig a környezetvédelmi világnapon a kormányzati szervek kapják a főszerepet, a környezetvédelmi miniszter pedig elismeréseket oszt ki (Környezetünkért Díj, Környezetünkért Emlékplakett, Miniszteri Elismerő Oklevél, Zöld Toll Díj írott sajtó, televízió, rádió kategóriában).
A jeles napra a könyvtárakban is készítettek összeállításokat: például a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár honlapján a témával foglalkozó cikkeket gyűjtöttek össze a Szabadpolc munkatársai.
Az Országos Széchenyi Könyvtár Jeles Napok szolgáltatása (mely 2006-ban a Neumann-házban készült el, 2007-től véglegesen az OSZK szerverére került) egy oktatási segédanyagként is használható kalendárium értékes tartalmakon keresztül. A számos állami, egyházi ünnepek évfordulók között megtalálhatjuk a Környezetvédelmi Világnapot is!
Egy kis filmajánló erre a nevezetes napra: Yann Arthus-Bertrand Otthonunk című alkotása tavaly került a mozikba illetve a Föld számos pontján ezen a napon mutatták be egyszerre... A film teljes hosszában megtekinthető itt >>
Idén 81. alkalommal rendezik meg június 3-7. között a Supka Géza által megálmodott Ünnepi Könyvhetet és a 9. Gyermekkönyvnapok. A több mint nyolc évtizedes múltra visszatekintő könyvünnep hagyományosan a magyar irodalom, jelesül a kortárs írók seregszemléje. Öt napon át a hazai és határon kívüli magyar könyvkiadók pavilonjaiban ismerkedhetnek meg a könyvszerető érdeklődők az erre az időszakra megjelentetett művekkel, amelyeket alkotóik dedikálnak az olvasóknak. A szervesen kapcsolódó gyermekkönyvnapok programjai és könyvei a kicsik és nagyobbak, az eljövendő felnőtt könyvszeretők figyelmére összpontosítanak. A rendezvényt Borbándi Gyula Széchenyi-díjas történész, író, a nyugati magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja nyitja meg a budapesti Vörösmarty téren.